Hagyomány, minőség, íz a Varga kenyér titka!

Rólunk:

Varga Ferenc vagyok, a Varga Pékség ügyvezetője. Engedje meg, hogy bemutatkozzam és hogy röviden bemutassam pékségünket. Mórahalmon születtem, tősgyökeres mórahalmiként ismerem az itt élő emberek hagyomány szeretetét, ezért már 1995-ben, a pékség indulásakor eldöntöttük, hogy csak és kizárólag hagyományokon alapuló termelési technológiát honosítunk meg. Ez megegyezik magam és családom életfilozófiájával. Az egészséges táplálkozás, az egészséges élelmiszerek határozzák meg életünket. A hagyományos kovászos technológia, mely komoly szaktudást igényel, biztosítja minden kenyerünknél azt az íz- és aromavilágot, mely különlegessé teszi termékeinket. A péksüteményeinknél is a legjobb minőségű alapanyagot használjuk, mely párosul a szigorú technológiai fegyelemmel. Így süteményeink nagyon kedveltek és az elsők között fogynak el az üzletek polcairól. Rozskenyér kultúránkra nagyon büszkék vagyunk, hiszen sikerült megvalósítanunk olyan rozskenyér választékot, mely teljesen a hagyományokon alapul, és tökéletesen megfelel a reformtáplálkozás elvárásainak. Mind a tanyasi, mind a teljes rozskenyerünk adalék- és színezőanyag mentes, rendkívül gazdag ásványi anyagokban és rostokban, elősegítve az emésztést illetve jótékony hatása van a cukor és egyéb emésztési problémákkal küszködő betegek gyógyulásában.

Cégismertető:

A mórahalmi Varga Pékség 25 éves múltra tekint vissza, 1995-ben kezdte meg működését. A 350 m2 – es üzem zöldmezős beruházás keretében épült. Indulásakor 11 főnek adott munkalehetőséget. 2001-ben dolgoztuk ki és vezettük be a HACCP rendszert, hogy vevőink elégedettségét szolgáljuk az állandó jó minőség biztosításával. 2003. január 29-én, Szegeden a Jókai utcában nyitottuk meg első mintaboltunkat, ahol az összes termékünk megvásárolható, melyben azóta is, kellemes környezetben egy csésze finom kávé, tea mellet fogyaszthatják el Vásárlóink kedvenc péksüteményeiket. 2003-ban korszerűsítettük a lisztadagolást, tároló silókat építettünk. A megnövekedett piaci igények szükségessé tették az üzem bővítését és a dolgozói létszám növelését. Ma 700 m2-es üzem területen, több, mint 70 fő dolgozik.

Gépkocsi flottánk nap, mint nap közel 200 partnerhez szállítja ki termékeinket. Mintaboltjaink száma az évek során egyre csak bővült, jelenleg 4 településen 7 üzletünk várja Kedves Vásárlóinkat. A pékség indulása óta, csak és kizárólag hagyományokon alapuló termelési technológiát alkalmazunk. A hagyományos kovászos technológia és péksüteményeink halasztott kelesztéses technológiája biztosítja azt az íz- és aromavilágot, amely különlegessé teszi termékeinket.

Vállalásunk : „Varga Pékség – az egészséges táplálkozásért”

Rozskenyér kultúránkra, nagyon büszkék vagyunk, hiszen sikerült megvalósítanunk, olyan rozskenyér aromavilágot, amely a valamikori tanyasi, falusi családok kemencéjében sült. A hagyományt XXI. Század technológiájával ötvöztük. 2013-ban fejlesztettük ki, a teljes kiőrlésű búzalisztből készült termékcsaládot, amely jól illeszkedik a korábban megszokott reformtáplálkozást segítő termékeinkhez. 2014-ben a Pékszövetség tagjaként csatlakoztunk a Magyar Pékség védjegyhasználók körébe, elnyertük a Mórahalom város által létrehozott, Homokháti Portéka árú védjegy használati jogát.

Várjuk Önt és családját! Kérem kóstolják meg termékeinket!

Bűszkék vagyunk:

2013 Mórahalmi sokadalom:

2013 Kenyér világnapja alkalmából megrendezett rajzverseny:

Munkánk országos és nemzetközi szintű elismeréseként a XIV. UKBA 2008 Szakkiállítás és vásáron kenyér Kategóriában az aranyérmet a Varga Pékség nyerte.